Globális kihívások a Közel-Keleten: az Egyesült Államok politikája a támogatás és az óvatosság között

Az amerikai elnökök évtizedek óta arról álmodnak, hogy békét hoznak a Közel-Keletre. Miközben Jimmy Carter 1978-ban lehetővé tette a Camp David-i egyezményt Izrael és Egyiptom között, Bill Clinton 1993-ban az oslói megállapodásokat irányította a palesztinokkal, és a következő évben békemegállapodást kötött Jordániával. Donald Trump ezzel szemben 2020-ban megkötötte az Ábrahám-egyezményeket Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Marokkóval. A következő elnök kétségtelenül szembesülni fog Izrael és Irán „ellenállási tengelye" közötti feszültségekkel. A kérdés, hogy miként lehet megakadályozni egy regionális eszkalációt és elkerülni egy vég nélküli háborúba való újabb beavatkozást, továbbra is lényeges. Kamala Harris várhatóan megtartja Joe Biden politikáját, amely támogatja Izrael önvédelmi jogát, igyekszik visszaszorítani a legveszélyesebb akcióit, miközben életben tartja a palesztin állam koncepcióját. Ezzel szemben Donald Trump azt támogatja, hogy Izraelnek szabad kezet kell adni. Annak ellenére, hogy az amerikaiak többször is biztosították, hogy nem engedik, hogy Irán nukleáris fegyverek birtokába jusson, egyik elnök sem bombázta még Irán létesítményeit, vagy adott engedélyt Izraelnek erre. Ez a tartózkodás tükrözi az eszkaláció lehetséges költségeit, miközben az előnyöket nehéz mérlegelni. Mind Harris, mind Trump kevés hajlandóságot mutat arra, hogy katonai lépéseket tegyenek Irán ellen. Trump kilépett az iráni nukleáris megállapodásból, kemény szankciókat vezetett be, és 2020-ban elrendelte Kászim Szulejmáni meggyilkolását. Mindazonáltal reménykedett egy megállapodásban az iráni vallási vezetőkkel, és még forró pillanatokban is kerülte a közvetlen iráni megtorlást. Továbbra is kényes kérdés marad, hogy egy amerikai elnök hogyan és milyen mértékben támogathatná egy izraeli támadást. Izrael önállóan valószínűleg csak korlátozott károkat okozhatna. Az amerikai segítségnyújtás a hírszerzési információk biztosításától a közvetlen katonai támogatásig terjedhet. Bármennyire is fejlődik a konfliktus januárig, a következő elnöknek az izraeli miniszterelnök polarizáló személyiségével kell szembenéznie. Joe Biden korábban kritikával illette Benjamin Netanjahut, amelyet Harris is osztani látszik. Trump szintén kritikát fogalmazott meg Netanjahuval szemben, ugyanakkor hű maradt azon republikánusokhoz, akik szerint Izrael nem követhet el hibát. Az amerikai politikában Izrael támogatása mélyen gyökerezik, míg Irán ellenségkép. Harris kijelentette, hogy Irán „amerikai vér van a kezén", míg Biden Netanjahu mérséklésével küszködött, különösen a gázai tűzszüneti tárgyalások során. Amerika katonai segítségnyújtással és rakétatámadásokkal szembeni védekezéssel támogatja Izraelt. Miután Netanjahu kezdeti sikere a Hezbollah ellen kikapcsolta annak vezetőjét, egyre gyakrabban beszél a libanoni és a régióbeli valóság megváltoztatásának lehetőségéről. A palesztinok helyzetének javítására irányuló tervek azonban alig tűnnek jelen lévőnek. Harris és Trump előtt is kihívás, hogy normalizálják a kapcsolatokat Izrael és Szaúd-Arábia között, miközben a béke ára idővel a konfliktus folytatódásával tovább nőhet.